| |
VÉGSŐ ZOLTÁN
Mese mise
Különleges kreativitás, sorjázó invenciók, egyedi és váratlan hangszerelési megoldások és zseniális kompozíciók jellemzik Grencsó István munkásságát. Olyan zeneművek, amelyek bátran lépnek át stílushatárokat, szakítanak konvenciókkal, miközben hordozzák magukon a jól felismerhető Grencsó-jegyeket. És ez itt kérem a probléma, mert ha valaki ilyen vagy egyszerűen jól körülhatárolhatóan valamilyen, azt szépen kiközösíti a magát szakmának tartó elit. Múltkor azt hallottam valakitől, hogy Grencsó István azért nem tagja ennek a bizonyos dzsesszipari szakmának, mert nem tud harmóniamenetet követni. A harmóniakövetés az egyszerűbb standardok eljátszásához talán szükséges lehet, ahol frázisok kiszámíthatóan jönnek egymás után. A modern dzsessz ellenben arról szól, hogy bárki megtalálhassa egyedi hangját, és olyasvalamit nyújtson, ami több irányból táplálkozva alkot szerves egészet. Ez persze lehet standard is, de mai csak akkor lesz, ha formanyelvét illetően nem ragaszkodik görcsösen kötött szabályokhoz; vagy ha ragaszkodik is, azokat maga teremtette és nem szolgai módon átvette valahonnan. Mindemellett hallottam én már harmóniát követni a szvingelő Grencsót, például a magyar örökzöld dallamokat feldolgozó Rejtély című albumán vagy éppen a Villa Negra nagyzenekarra alkalmazott szvit-átiratának bemutatóján a Közgáz Jazz Klubban (KJK). Vagyis nem kell őt félteni, nála sokkal nagyobb pánikban lehet a kritikus, ha kategóriát akar teremteni számára: ugyanis azt nem lehet.
Vegyük például a legújabb lemezt! A Dream-Car kalandos világa mindannyiunk számára a kedélyes múltat idézi azzal, ahogyan a szürreálisan átfestett emlékképek megalkotják a végig követhető szerkezetet, az egymásból formálódó minimalista dallamok és ritmusok szövevényét. A Csodaautó című mesediafilm szövegrészletei jelentőségteljes magasztossággal szólalnak meg Szemző Tibor narrációjában és a Voces Aquales zsoltározó énekében. Közben Grencsó nemcsak a zenekart vezeti, hanem különféle fúvós hangszerein mintegy kijelöli a cantus firmust, a variálandó fődallamot; ugyanakkor gyakran csak színezi hanghatásaival és különféle improvizatív elemeivel zenésztársainak kiforrott összjátékát. Ezt csak tetézi a klasszikus mise-szerkezetre emlékeztető egybefüggő kompozíció, miszerint az állandó részek előtt elhangzik a témamegjelölés, jelen esetben Szemző hangján az a rövid szövegrészlet, amelyre aztán ráépül a repetitív struktúra. Minek lehet ezt nevezni? Szerintem újkori avantgárd retro-misének, ahol dzsessztónusok keverednek középkori szakrális momentumokkal. De ha ez így túl magasztosnak tűnne, mindenkit megnyugtatok, hogy a Dream Car igazi bulizene, ez kiderült a koncerten. Az egykori KJK-sok bőszen mozgatták testüket a Jeszenszky György, Benkő Róbert és Hajnóczy Csaba dob-bőgő-gitár ritmusszekció alapjaira, a masszív ostinatós lüktetésre.
A háttérben vetített dia-mese pedig szépen egybeolvadt a koreografált női mozgások árnyékával, a jól kitalált színpadképpel és az A38 állóhajó szolid billegésével.
Élet és Irodalom
47. évfolyam, 41. szám |
|